"A tested túlnyomó részben üres tér. Csukd be a szemed és éld át, ahogy a benned és körülötted lévő tér kristályként rezeg. Majd képzeld el, hogy a biokristály-szerkezeted vákuum szerkezetén belüli rezgésszáma a belőled kiáramló és általad felvett információnak felel meg, hasonlóan ahhoz, mint mikor a kristálydetektoros rádiót egy megfelelő frekvenciára hangoljuk, hogy egy adott rádióállomást venni tudjunk. A testben, ha az agy a rádiókészülék antennája, akkor a hangoló gomb a szív, amely meghatározza annak az információnak a frekvenciáját, melyet a test folyadék-dinamikus ritmusán keresztül venni tudunk. A frekvenciát az érzelmi állapotunk hangolja."
- Nassim Haramein, fizikus
- Nassim Haramein, fizikus
A két leggyakrabban előforduló kérdést fontossága miatt kiemeltem ide a többi kérdés elé. Ez pedig a következő:
HÁNY ALKALOMRA LESZ SZÜKSÉGEM ?
A válasz: nem tudom. Leginkább azért nem, mert mindnyájan mások vagyunk. Továbbá a változást te vezérled - én csak segítelek a folyamatban, ha tudok.
Gondold végig, hogy a probléma, amivel megkerestél, mennyi idő alatt alakult ki? 10 év? 20 év? 30 év? Vagy még annál is több? Akkor vajon a megoldásához mennyi idő lehet szükséges?
Másrészt minden egyes érzelmi és testi problémában ott van a tanulás, a fejlődés lehetősége. Az azonnali hirtelen tudatszint ugrást a halálközeli élményen átesettek szokták megélni. Mi többiek általában körbe-körbe járunk, ugyanazok a problémáink jelentkeznek az életünkben ciklikusan, illetve ugyanazok a minták ismétlődnek a családunkban, míg végül felismerjük, hogy mást is választhatunk. Ezáltal fejlődik a tudatszintünk egy-egy dologgal kapcsolatban. Ahogy szokták mondani: nem a cél, hanem a megtett út a fontos.
Előfordulhat, hogy tudat alatt még nem vagy kész egy probléma elengedésére. Erről részletesen ír Caroline Myss, a "Miért nem gyógyulnak az emberek, ha lehetnének egészségesek is?" c. könyvében.
Az is nagyon változó, hogy kinek hány bennragadt érzelmet, vagy egyensúlyzavart lehet semlegesíteni egy alkalommal. A test energiarendszerének védelme érdekében a tudatalatti elme egy bizonyos számú egyensúlyzavar semlegesítését követően nem enged többet semlegesíteni. Ez extrém esetben megtörténhet egyetlen egyensúlyzavar semlegesítése után is. Az energetikai kiegyensúlyozásokon maximálisan semlegesíthető egyensúlyzavarok száma ily módon mindenképpen befolyásolja az elvégzendő kiegyensúlyozások számát.
Közrejátszhat még az is, hogyan jutottál el hozzám. Ha például a párod, vagy valamelyik szülőd hozott el hozzám, még nem biztos, hogy készen állsz a változásra. Ilyenkor semlegesítünk pár bennragadt érzelmet, vagy egyensúlyzavart, és ugyan ezeknek valamiféle hatásuk valószínűleg lesz, ez számodra talán nem fog értéket képviselni. Ráadásul annak a problémának, aminek "javítására" elhoztak hozzám, az ő életükben is megvan a szerepe: azért vagy jelen ezzel a problémával az életükben, hogy ők változzanak.

MI A GARANCIA A VÁLTOZÁSRA?
Semmi, a változást nem lehet garantálni. A válasz hasonló az előző kérdésre adott válaszhoz. Egyáltalán nem lehet előre tudni, hogy az energetikai kiegyensúlyozásokra hogyan fogsz reagálni, és egyáltalán nem szükségszerű, hogy az Emotion Code, vagy Body Code fog az áttöréshez vezetni.
Képzeld el, hogy egy szeméthegy alatt ülsz, amit hosszú évek alatt gyűjtöttél össze. Sőt az elődeid is sok-sok szemetet hagytak a szemétdombodban. Minden egyes módszer, amit a saját fejlődésed érdekében alkalmazol lebont egy réteget a szemétdomból, és közelebb kerülsz ahhoz, hogy végre meglásd a napot. Lehet, hogy már számtalan módszerrel próbálkoztál, mégis úgy érzed ugyanott tartasz, mint az elején. Aztán találsz egy módszert, amitől megoldódik egy adott problémád.
Lehet úgy tűnik, ez a módszer az igazi, mert végül is megoldotta a problémádat. De vajon ez előző rétegek eltüntetése nélkül tudott volna ez a módszer hatásos lenni? Nem biztos.
Az Emotion/Body Code energetikai kiegyensúlyozás lehet az a módszer lesz, ami az áttörést meghozza. Ugyanakkor az is lehet, hogy csak egy, a különböző rétegeket lebontó módszerek közül.

Arrows may not center when in edit mode. Once site is published, the arrow will be centered on the tab
When the site is published, this border and note will not show up.
Drag & drop your tab 1 content here
HOGYAN TALÁLJUK MEG A TESTBEN VISSZAMARADT KÁROS ENERGIÁKAT?
Akár a testben, vagy a szívfalban lévő bennragadt érzelmeket, akár a Body Code rendszerében leírt egyéb más testben visszamaradt káros energiákat, vagy egyensúlyzavarokat keresünk, minden alkalommal izomtesztet használunk. Az izomteszt segítségével a test belső "számítógépes rendszeréhez" tudunk hozzáférni, és a megfelelő kérdéseket feltéve megkapjuk a megfelelő válaszokat. A test számítógépes rendszere mindig tudja a választ, mert kapcsolatban áll a minden adatot tartalmazó az un. univerzális tudattal.
HOGYAN TÖRTÉNIK A TESTBEN LÉVŐ ENERGIÁK SEMLEGESÍTÉSE?
Ha már elegendő információval rendelkezünk egy adott bennragadt érzelem, vagy egyensúlyzavar semlegesítéséhez, az érzelem energiáját páros ujjunkkal, vagy egy mágnes segítségével hátul, a gerincoszlop és az irányító meridián mentén mintegy "lehúzzuk" a test energiarendszeréből. Valójában ez mégsem egy a testben lévő "káros" energia eltávolítása, hanem - ahogy Dr Bradley Nelson magyarázza - az érzelem oldására irányuló szándékunkkal egy ellentétes rezgést képezünk, és ezzel kioltjuk az adott érzelem rezgését a testünkben. Ezt, és a hasonló eljárásokat használóik gyakorlati úton kísérletezték ki, számos közülük évezredek óra ismert, és lassan a modern kvantumfizikai elméletek által is kezd igazolódni.
MIÉRT MÁGNEST HASZNÁLUNK?
Ahhoz, hogy a testben található káros energiákat sikeresen semlegesíteni tudjuk az egyik legfontosabb tényező az eltávolításukra irányuló szándékunk. A szándék nagyon erőteljes gondolat-energia, és a bennragadt érzelmek semlegesítése pusztán a gondolat, a szándék erejével is történhet, mivel a szándék gondolat-energiája hozza létre azt az ellentétes fázisú rezgést, mely a testben található bennragadt érzelmeket kioltja.
Dr. Bradley Nelson azért tanácsolja mágnes használatát az Emotion Code/Body Code energetikai kiegyensúlyozások során, mert véleménye szerint a mágnesek felerősítik a szándék energiáját. Ez lényegében bárkit képessé tesz a bennragadt érzelmek semlegesítésére, nem szükséges hozzá képzett és gyakorlott facilitátornak lennie.
Mágnesként akár egy egyszerű hűtőszekrény mágnes is megfelel. Dr. Nelson a japán Nikken wellness cég termékeit használja, mivel ezeket kifejezetten a test különböző részein történő használatra tervezték, és nagyon kényelmes a használatuk. Ezeket mágneseket úgy tervezték, hogy gördíteni lehessen őket, és miközben forognak még erősebb mágnesen mezőt képeznek. Sajnos a Nikken cég pár éve kivonult a magyar piacról, azóta a termékei csak Nyugat-Európában élő ismerőseink segítségével szerezhetők be.
Ahogy az energetikai kiegyensúlyozások során egyre nagyobb gyakorlatra teszünk szert, és a szándékunk egyre tisztábban tud megjelenni, valamint ahogy egyre inkább növekszik a bizodalmunk a módszer hatásosságában, egyre kevésbé lesz szükségünk mágnes használatára az energiák semlegesítéséhez. Mivel maga a test is energiát bocsát ki, a semlegsítést bármikor elvégezhetjük úgy is, hogy a mutató és középső ujjunkat húzzuk végig a gerinc mentén.

MILYEN ÉRZÉS, MIKOR EGY KÁROS ENERGIA SEMLEGESÍTŐDIK?
Miközben az energiát kioltjuk, egyesek semmit nem éreznek, mások enyhe bizsergésről számolnak be valamelyik végtagjukban, vagy hidegséget, melegséget éreznek a gerincük mentén. A semlegesítésnek általában nincs különösebb testileg érzékelhető hatása, de extrém esetekben előfordulhat, hogy a stresszoldás alatt lévő személy sírásban tör ki, vagy úgy érzi le kell ülnie.
Némelyek rögtön a semelegsítést követően érzelmileg felszabadultabbnak érzi magukat, másoknál a változások kevésbé észlelhetők és csak idővel jelentkeznek. A test energiarendszerének mindenképpen időre van szüksége, hogy az új állapothoz hozzászokjon. Nem ritka, hogy az energetikai kiegyensúlyozáson átesett személy pár napig erősebben érzi a semlegesített érzelmeket.

MILYEN ELŐKÉSZÜLET SZÜKSÉGES AZ ENERGETIKAI KIEGYENSÚLYOZÁSHOZ?
Az energetikai kiegyensúlyozáshoz semmilyen előkészület nem szükséges. Ha szoktál meditálni, vagy relaxálni, akkor esetleg érdemes a találkozó előtt röviden ráhangolódnod, hogy mit is vársz az oldástól, mit szeretnél elérni vele. Kérheted az univerzum, fölöttes én, stb. segítségét, hogy ezek az elképzelt eredmények megvalósuljanak. De nem kell aggódnod, meditáció, vagy ráhangolódás nélkül is teljes értékű lesz az energetikai kiegyensúlyozás.
MENNYI IDEIG TART AZ ENERGETIKAI KIEGYENSÚLYOZÁS?
A személyes találkozás időtartama 40 vagy 60 perc lehet választás szerint. Ennyi idő alatt annyi bennragadt érzelmet, vagy egyensúlyzavart semlegesítünk, és/vagy szívfal réteget bontunk le, amennyit az időtartam, illetve a tudatalatti elme enged.
Előfordulhat, hogy egy adott témakörben, vagy a szívfal lebontása során a tudatalatti elme mindössze csak egy-vagy két érzelmi réteg, vagy egyensúlyzavar semlegesítését engedi. Ilyen esetekben a fennmaradó időben valamilyen másik témakörrel dolgozunk tovább.
Megtörténhet, hogy néhány érzelmi réteg, vagy egyensúlyzavar semlegesítése után egy nagyon erőteljes energiájú zavart találunk. Egy ilyen rétegnek a semlegesítése olyan változásokat generálhat az illető testében, ami az energetikai kiegyensúlyozás folytatását akadályozza. Ilyenkor az izmok össze-vissza választ kezdenek adni, ha egyáltalán tesztelhetők maradnak, és a munkát be kell fejezni.

MENNYI IDŐNEK KELL ELTELNIE KÉT ENERGETIKA KIEGYENSÚLYOZÁS KÖZÖTT?
Ha egy energetikai kiegyensúlyozás időtartama alatt nem tudjuk egy adott problémakörrel kapcsolatos összes egyensúlyzavart semlegesíteni, akkor a kiegyensúlyozás végén mindig kiteszteljük, hogy minimum mennyi időnek szükséges eltelnie a következő alkalomig. A teszt választ ad rá, hogy a bekövetkezett változások feldolgozásához mennyi idő szükséges. Lehet, hogy a kiegyensúlyozás már 2-3 nap múlva folytatható, máskor akár lényegesen több időt is várni kell a következő kiegyensúlyozással.
A test energiarendszerének minden kiegyensúlyozás után időre van szüksége, hogy a kiegyensúlyozás során bekövetkezett változásokat feldolgozza. Az Emotion Code energetikai kiegyensúlyozások után előfordulhat, hogy a kiegyensúlyozáson átesett személy újraéli a semlegesített érzelmeket. Pl. ha a semlegesített érzelmek között a düh is előfordult, néhány napig könnyen felfortyanhat. Megtörténhet, hogy a feldolgozási időszak alatt az energetikai kiegyensúlyozáson átesett személy érzelmi hullámvasúton érzi magát - egyszer hullámvölgyben, másszor euforikus hangulatban. Ezek a feldolgozás természetes következményei, de szerencsére csak az esetek kis százalékában jelentkeznek.

Drag & drop your tab 2 content here
MI AZ EMOTION CODE?
Az Emotion Code egy izomtesztelésen alapuló energetikai kiegyensúlyozási technika, melynek során az életünkben korábban nem, vagy nem teljesen feldolgozott, és a testünkben ennek hatására visszamaradt káros érzelmi energiákat semlegesítjük. Ezek az un. bennragadt érzelmek depressziót és szorongásokat okozhatnak, és számos egyéb hatásuk lehet az életünkre és az egészségünkre.
MIK AZOK A BENNRAGADT ÉRZELMEK?
Életünk eseményeit az érzelmeinket keresztül éljük meg. Egy adott esemény bekövetkeztekor intenzív érzelmi energiák "rázzák meg" a testünket, amit akár szó szerint is érthetünk, mivel minden érzelem egyben intenzív rezgést is jelent. A legtöbbször képesek vagyunk ezeket az energiákat a keletkezésükkor teljes mértékben feldolgozni, azonban lehetnek olyan esetek, amikor ez nem, vagy nem teljes mértékben sikerül. Ilyenkor az átélt érzelem energiája visszamarad, "csapdába esik" a testünk valamelyik részében. Ezt a visszamaradt érzelmi energiát nevezzük bennragadt érzelemnek.
MINDENKINEK VAN BENNRAGADT ÉRZELME?
Az emberek nagy többségének van bennragadt érzelme. Mindnyájunknak vannak olyan emlékeink a gyerekkorunkból, mikor úgy éreztük a környezetünk nem fogad el bennünket, vagy nem vagyunk elég jók. Vitánk támadt a barátunkkal/barátnőnkkel, vagy az iskolában valamelyik tanár hozott kellemetlen helyzetbe bennünket. Későbbi életünk során adódhatnak anyagi nehézségeink, érhet bennünket fizikai vagy érzelmi trauma, elveszíthetjük egy szerettünket, stb. Számos életszituációban keletkezhetnek bennragadt érzelmeink, ha arra az adott szituációra a személyiségünk érzékenyen reagál.
A legbiztosabb módszerünk, hogy megtudjuk van-e bennragadt érzelmünk, ha leteszteljük. Ezt a legegyszerűbben az IZOMTESZT fül alatt található "Saját magunkat is tudjuk tesztelni?" kérdésre adott válasznál bemutatott egyszerű teszt segítségével végezhetjük el.

MI TÖRTÉNIK A BENNRAGADT ÉRZELEMMEL AZ ENERGETIKAI KIEGYENSÚLYOZÁS SORÁN?
Minden bennragadt érzelemnek saját rezgése van. Dr. Bradley Nelson szerint az érzelmek irányító meridián mentén történő "lehúzása" a test energiarendszeréről az érzelem eltávolításának szándékával együttesen egy ellentétes fázisú rezgést hoz létre, ami az eredeti érzelem rezgését kioltja. Ezt hasonlóképpen lehet elképzelni, mint ahogy egyes speciális fejhallgatók elektronikája működik. Pl. a pilóták fejhallgatói képesek a repülőgépek motorja által keltett zajok frekvenciáit kioltani, miközben más frekvenciákat, pl. a beszédhang frekvenciáit megtartják. Az ilyen fejhallgatók érzékelik a környezetből származó hanghullámokat, és egy ellentétes fázisú hullámot képeznek arra a frekvenciatartományra, aminek a zaját épp ki akarják szűrni. Amikor a két ellentétes fázisú hanghullám találkozik, azok kioltják egymást.
AZ ENERGETIKAI KIEGYENSÚLYOZÁSSAL ÖRÖKRE MEGSZABADULUNK EGY BENNRAGADT ÉRZELEMTŐL?
Dr Bradley Nelson sokéves praxisa, a tanfolyamain résztvevőkkel folytatott munkája, és a tanfolyami hallgatók, valamint az Emotion Code terapeuták tapasztalatai alapján még soha nem találkozott olyan esettel, mikor egy egyszer már semlegesített bennragadt érzelem visszatért volna.
Arra viszont van példa, hogy egy másik problémakörön dolgozva ugyanazt a bennragadt érzelmet teszteljük ki. A további információszerzés során ilyenkor azonban hamar kiderül, hogy ez az újonnan kitesztelt bennragadt érzelem egy másik életkorban, másik esemény kapcsán keletkezett, és a testben valószínűleg valahol máshol helyezkedik el. Továbbá az is közrejátszhat ilyenkor, hogy valójában egy az Emotion Code táblázat érzelmei között nem szereplő másik érzelemről van szó, amit a tudatalatti elme a táblázatban a hozzá legközelebb eső érzelemhez sorol.

ÁLLATOKNAK IS LEHET BENNRAGADT ÉRZELMÜK, VAGY SZÍVFALUK?
Ha van háziállatunk, kutyánk, macskánk, vagy esetleg lovunk, tisztában vagyunk vele, hogy az állatoknak is vannak érzelmeik. Nem tudnak ugyan az érzelmeikről beszélni, de egy kis odafigyeléssel képesek vagyunk észlelni a viselkedésükben beállt változásokat, apró érzelemváltozásaikat. Ha érzelmileg megterhelő időszakokat élnek meg, az állatoknál is éppúgy kialakulhatnak bennragadt érzelmek, vagy szívfal, mint az emberek esetében.
MINDENKÉPP EMLÉKEZNÜNK KELL EGY BENNRAGADT ÉRZELEM KELETKEZÉSI KÖRÜLMÉNYEIRE?
Ahhoz, hogy egy bennragadt érzelmet semlegesíteni tudjunk nem szükséges feltétlen visszaemlékeznünk annak keletkezésI körülményeire. A energetikai kiegyensúlyozás folyamata során rendszeresen megkérdezzük, hogy elegendő-e az információ a semlegesítéshez. Ha a tesztelés során azt a választ kapjuk, hogy már nincs szükség további információra, nem feltétlen kell tudnunk tudatosan emlékezni, hogy ez az érzelem hogyan keletkezett.
Gondoljuk végig... Előfordulhat, hogy egy bennragadt érzelem pl. valamilyen 20-25 évvel ezelőtt látott mozifilm kapcsán keletkezett bennünk. Jó esélyünk van rá, hogy erre tudatosan nem fogunk tudni visszaemlékezni. A tudatalatti elme viszont a kitesztelt életkorból be fogja tudni azonosítani, hogy ez az érzelem akkor minek a kapcsán keletkezett bennünk. Nyugodtan rábízhatjuk magunkat a tudatalatti bölcsességére. Ha az izomteszten keresztül készen áll az érzelem semlegesítésére, akkor már tényleg megvan ehhez minden információja.

MITŐL FÜGG, HOGY EGY ÉRZELEM A TEST MELYIK RÉSZÉBEN MARAD VISSZA?
A tudatos elme számára látszólag semmi logika nincs benne, hogy egy érzelem a test melyik részében maradt benn. Dr. Bradley Nelson sokéves tapasztalata alapján két dolgot figyelt meg:
Egyrészt a bennragadt érzelmek ott "telepszenek meg", ahol a test korábban valamilyen okból meggyengült. Autóbalesetben, vagy egyéb módon sérülést szenvedett testrészeink hajlamosabbak ezeket az érzelmeket "begyűjteni".
Másrészt az érzelmek helyének szimbolikus jelentősége lehet: pl. ha valaki úgy érzi, hogy túl nagy teher nehezedik a vállára, akkor az ezzel kapcsolatos bennragadt érzelme lehet, hogy a váll izomzatában, vagy csontozatában marad benn.
E két gyakori eseten túl valójában nem lehet logikus úton magyarázatot találni rá, hogy egy bennragadt érzelem a testben miért éppen az adott helyen található.

HOGYAN KERÜLHETJÜK EL, HOGY ÚJABB BENNRAGADT ÉRZELMEINK KELETKEZZENEK?
Gyakran halljuk, hogy valaki azt mondja: "A férjem halálra idegesít.", vagy "Ettől olyan rossz kedvem lett." Ha azonban megállunk egy pillanatra, és végiggondoljuk ezeket az állításokat, rájövünk, hogy a saját magunk által érzett érzelmek nem a férjünktől, vagy a körülöttünk lévő dolgoktól függnek, hanem csakis saját magunktól. A saját érzelmeinket mi magunk érezzük, senki más nem képes ezeket bennünk megteremteni. Hogy a környező világra milyen érzelmekkel reagálunk, teljes mértékben csak rajtunk múlik. Ha pl. valaki létszámleépítés miatt elveszti a munkahelyét, erre számtalan módon reagálhat. Akár úgy, hogy "Ez jó! Már régen ki akartam próbálni magam más területen!", vagy a másik véglet "Semmire nem vagyok jó. Innen is azért bocsátottak el, mert egy lúzer vagyok."
Az újabb bennragadt érzelmek keletkezésének elkerülésére nagyon jó módszer a gondolataink megkérdőjelezése, amit pl. Byron Katie - Négy kérdés módszerével végezhetünk el. Az alábbi videó ezt a módszert mutatja be.

Drag & drop your tab 3 content here
MI A SZÍVFAL?
A tudatalatti elménk az átélt érzelmi konfliktustól függően a bennragadt érzelmeket a test egy-egy adott területén tárolja el. Testünk minden részén találhatunk bennragadt érzelmeket, a fülünktől, vagy szemünktől kezdve, a belső szerveinken és gerincünkön át egész a lábujjakig.
Időnként ezek a negatív érzelmi energiák a szívünk körüli területen halmozódnak fel. Ez legtöbbször olyankor fordul elő, mikor a tudatalattink úgy érzi, hogy lényünk legbelső magjának védelemre van szükséges. Ilyenkor a testben épp feleslegben található érzelmi energiából egy "falat" kezd építeni a szív köré annak érdekében, hogy a szívünket megvédje a további sérülésektől. Ezt a szív köré épült energiamezőt nevezzük szívfalnak.
Dr. Bradley Nelson a szívfal lebontásáról ezt írja: "Nem lehet eléggé kihangsúlyozni a szívfal lebontásának fontosságát. A praxisomban rendkívül mélyreható eredményeket tapasztaltam a szívfalban lévő érzelmek lebontását követően. Láttam depressziós, öngyilkos hajlamú embereket teljes mértékben felépülni a szívfal lebontását követően. Láttam látszólag megközelíthetetlen, rendkívül dühös, rendszeresen gyenge iskolai jegyeket kapó fiatal emberek életét 180 fokos fordulatot venni. Tapasztaltam, hogy emberek milyen hihetetlen boldogságot éreztek, mikor újra képessé váltak a körülöttük lévő emberekhez érzelmileg kötődni.

MINDENKINEK VAN SZÍVFALA?
Az emberek nagy többségének éppen úgy van szívfala, mint ahogy van bennragadt érzelme. Dr. Bradley Nelson becslése szerint az emberek több, mint 80%-nak van szívfala. Az EMOTION CODE fül alatt található Mindenkinek van bennragadt érzelme? kérdésre adott válasznál felsoroltam néhány életeseményt, amelyeknek kapcsán gyakran szoktak bennragadt érzelmek visszamaradni a testünkben. Nem teljesen tisztázott még miért, de a szívfal létrejöttekor ezek az érzelmek a szív környékén "telepszenek meg", nem pedig a test más területén, és energetikai védőfalként viselkednek a szív védelmében.
A legbiztosabb módszerünk, hogy megtudjuk van-e szívfalunk, ha leteszteljük. Ezt a legegyszerűbben az IZOMTESZT fül alatt található "Mi az izomteszt, és hogyan működik?" kérdésre adott válasznál bemutatott teszt segítségével végezhetjük el. Tegyünk fel a kérdést: "Van szívfalam?", és nézzük meg mit válaszol a testünk.

MILYEN HATÁSA VAN A SZÍVFALNAK?
A szívfal kétféle módon lehet ránk hatással. Egyrészt megakadályozhatja, hogy a szív energiája átfolyjon a testen. Ettől a test nehezebben gyógyul, és fizika tünetek léphetnek fel, melyek leginkább nyaki, lapocka környéki és vállfájdalmakban jelentkezhetnek. Másrészt megakadályozhatja, hogy teljesen megnyíljunk mások felé. Érzéketlenebbek leszünk mások problémáival és érzéseivel szemben, sokkal nehezebben éljük meg a saját érzelmeinket, és nehezebben tudunk másokhoz érzelmileg kötődni. Mindennek saját szempontunkból értelme van, hiszen a tudatalatti elme a szívfallal bennünket akar megvédeni a további érzelmi sérülésektől, ugyanakkor a szívfal megnehezíti számunkra, hogy szeretet adjunk és kapjunk. A szívfalban található érzelmi energiák eltávolításán átesett emberek szokták mondani, hogy képessé váltak újra érezni. Hosszú idő után újra képesek szeretetet adni és kapni, és csodálatos dolgokat élnek meg.
HA LEBONTOTTUK A SZÍVFALAT TÖBBÉ NEM ÉPÜL VISSZA?
Dr Bradley Nelson sokéves praxisa, a tanfolyamain résztvevőkkel folytatott munkája, és a tanfolyami hallgatók, valamint az Emotions Code facilitátorok tapasztalatai alapján még soha nem találkozott olyan esettel, mikor az egyszer már leoldott szívfal "visszaépült" volna.
Viszont előfordulhat, hogy a tudatalatti elme a régi helyett új falat épít, amikor valamilyen stresszes szituációban újra szükségét érzi szívünk védelmének. Ha pl. valakinek 25 éves korában semlegesítjük a szívfalában található összes energiát, és később egy nehéz életszakasz kapcsán újabb bennragadt érzelmei keletkeznek, ezek az érzelmek képesek újabb falat húzni a szíve köré. Ha ezt az illetőt pl. egy csúnya válás, vagy egy szerette elvesztése után tíz évvel később újra teszteljük, megint találhatunk nála szívfalat. Ilyenkor azonban a szívfal érzelmei már csak ebből az utolsó 10 évből származó érzelmek lesznek.

HÁNY ENERGETIKAI KIEGYENSÚLYOZÁSRA VAN SZÜKSÉG A SZÍVFAL TELJES LEBONTÁSÁHOZ?
A szívfal lebontásához általában 3-5 alkalom szükséges, de az oldások száma száma ettől mind lefelé, mind felfelé eltérhet. Előfordulhat, hogy egy tininek olyan sok bennragadt érzelme van a szívfalában, hogy 7-8 oldásra is szükség van a teljes lebontásához. Másrészt egy idős embernek is lehet viszonylag kevés bennragadt érzelme, aminek hatására a szívfala 1-2 alkalommal lebontható.
Drag & drop your tab 4 content here
Feltöltés alatt, kérlek nézz vissza később....
Drag & drop your tab 5 content here
MI AZ IZOMTESZT ÉS HOGYAN MŰKÖDIK?
Az izomtesztet úgy képzelhetjük el ezt, mint egy barkochba játékot - igen/nem válaszokkal megválaszolható kérdéseket teszünk fel a test számítógépes rendszerének, míg azt a választ nem kapjuk tőle, hogy egy adott egyensúlyzavar okát megtaláltuk.
Az izomtesztet eredetileg Dr. George Goodhart amerikai kiropraktor dolgozta ki a 60-as években a vázizomzat szerkezeti egyensúlyzavarainak korrekciójára. Megfigyelte, hogy ha olyan kérdést teszt fel, ami igaz, akkor a kliensei izma megtart, hamis válaszra pedig az izom elgyengül. Valójában az izmok ilyen működésére nincs teljesen pontos magyarázat, többféle elmélet létezik.
Az egyik sokak által elfogadott elmélet szerint mikor valamilyen okból "szét vagyunk esve", vagy valami bennünk stresszt kiváltó dologgal találkozunk (egy élelmiszer melyre allergiásak vagyunk, valamilyen méreganyag, egy állat, egy személy, stb.), a test szerkezeti egyensúlya, és a test elektromos áramköreinek normál működése kibillen. A test minden sejtje idegsejtek hálózatán, elektromos csatornákon keresztül közvetlenül csatlakozik az agyhoz, és rajtuk keresztül kommunikál az aggyal kétirányúan. A központi idegrendszer azonnal reagál, ha valami blokkolja ezeknek az idegpályáknak a normál információáramlását, és a test számára károsnak nyilvánítja azt. Ez egyes nézetek szerint abból adódik, hogy a blokkot kiváltó dolog elektromos töltése nem kompatibilis az adott test elektromos rendszerével. A blokkot kiváltó dologgal érintkezve, annak az energiaterébe kerülve, vagy csak említésére az agy azonnal reagál, és az addig erősen tartó izom elgyengül. A hazugságvizsgáló hasonlóképpen működik, ott a bőr ellenállásának változását lehet mérni a blokkot kiváltó dolog hatására.
Dr. David R Hawkins: ERŐ kontra erő című könyvében leírt elmélete szerint az izomteszten keresztül valamiféle "tudati adatbázis"-hoz, az univerzális tudathoz férünk hozzá, mivel kutatásai azt támasztották alá, hogy a vizsgálati alanyoknak nincs szükségük a tesztelt kérdés tudatos ismeretére.
Az izomteszt pontossága a hagyományos tudomány módszereivel nem igazolható. Nem tudjuk teljes pontossággal megállapítani, hogy a tesztalany testéből jövő válasz egy tényleges igen, vagy csak az illető befolyásolta elméjével a választ. De talán ilyen tudományos igényű vizsgálatra nincs is szükség, ha a kapott izomválaszok alapján elvégzett energetikai kiegyensúlyozás hatására tényleges pozitív változás áll be az illető életének valamely területén.

SAJÁT MAGUNKAT IS TUDJUK TESZTELNI?
Az izomtesztet önmagunkon is el tudjuk végezni, erre többféle módszer létezik. A legegyszerűbb az úgynevezett "dőlésteszt" (Sway test).
Álljunk nagyjából vállszélességű terpeszállásba oly módon, hogy kényelmesen egyensúlyban érezzük magunkat. Álljunk nyugodtan, karunkat engedjük le oldalt a testünk mentén. Engedjük el a napi gondjainkat, és lazítsuk el a testünket. Ha kényelmesen érezzük magunkat tőle, a szemünket akár be is csukhatjuk. Hamarosan megfigyelhetjük, hogy szinte lehetetlen teljesen nyugalomban maradni. A testünk hol erre, hol arra billen egy kicsit, ahogy az izmaink igyekszenek megtartani az egyensúlyunkat. Ezek nagyon apró mozgások és nem tudjuk tudatosan befolyásolni őket. Ha valamilyen pozitív, igaz, vagy kongruens dologra gondolunk közben, a testünk egy idő múlva lassan elkezd előrefelé billenni. Amikor a gondolat negatív, hamis, vagy inkongruens, testünk hátrafelé billen. A jobb oldali rövid videó ezt mutatja be (magyar felirathoz a CC gombot és mellette a Hungarian feliratot kell választani). |
|
MI A SZUROGÁT TESZTELÉS?
A szurogát tesztelési mód segítségével képesek vagyunk egy nem tesztelhető személynek is (pl. kis gyermeknek, vagy magatehetetlen embernek) egy másik személyen keresztül energetikai kiegyensúlyozást végezni. Szurogát tesztelésnél a tesztelt személy és a segítő személy egy térben tartózkodnak, a segítő általában fizikailag is megérinti a tesztelt személyt (pl. ráteszi a kezét az alvó gyerek lábára), bár ez nem feltétlen szükséges. Elég, ha a tesztelt személy energiamezejében tartózkodik. Az izomtesztet ilyenkor a segítő személyen végezzük. Az információk a tesztelt személytől továbbítódnak a segítő személy energiarendszerébe, és az izmai a tesztelt személy nevében fognak válaszolni.
MI A PROXY TESZTELÉS?
A proxy tesztelés során az izomtesztet és az energetikai kiegyensúlyozást nem a kiegyensúlyozás alanyán, hanem valaki máson, un. proxy (helyettesítő) személyen végezzük.
A proxy tesztelés hasonló ahhoz, mint ahogy a mobiltelefonok működnek. A testünknek alapvető képessége, hogy "fel tud hívni" valaki mást, és energetikai kapcsolatot tud teremteni vele. Amint a kapcsolat létrejött, választ kaphatunk arra, mi történik ennek a másik embernek a testével, mivel vesszük a tőle származó jeleket. A jelzések alapján kiteszteljük, hogy az illetőnél milyen káros energiákat kell eltávolítanunk, a semlegesítést pedig a proxy szerepét játszó személyen végezzük el. A kiegyensúlyozás hatással van az illetőre, akin az oldással segíteni akarunk, függetlenül attól, hogy tőlünk milyen távol tartózkodik. Ily módon elvégezhetjük az energetikai kiegyensúlyozást egy távol lévő ember számára azon a személyen keresztül, aki személyesen megjelent a találkozón. A találkozón megjelent személy lesz a távollévő ember "proxy"-ja. Másik lehetőség, hogy a távollévővel maga a terapeuta teremti meg a kapcsolatot, és saját magán keresztül teszteli, és egyensúlyozza ki a távollévőt. A proxy tesztelés és kiegyensúlyozás egyenértékű a személyes teszteléssel és kiegyensúlyozással. |
|
HOGYAN TESZTELÜNK GYEREKEKET?
Gyerekeket mind szurogát, mind proxy tesztelési eljárással tesztelhetünk. A gyerekek egy bizonyos életkorig nem tudják következetesen követni az utasításokat, ha pl. azt kérjük tőlük, hogy tartsák meg a karjukat. Adódhat olyan eset is, hogy a gyerek nyugtalan, és nehezen képes egy helyben megmaradni, vagy fizikailag távol van, otthon, vidéken, vagy külföldön. Ilyenkor, az esettől függően szurogát, vagy proxy tesztelést alkalmazunk.
HOGYAN TESZTELÜNK ÁLLATOKAT?
Az állatoknál az izomtesztelést és az oldást szurogát vagy proxy teszteléssel és kiegyensúlyozással végezzük. Mindkét tesztelési formánál egy "helyettest" használunk a tesztelésre és a kiegyensúlyozásra. Az izomtesztelést a helyettesen végezzük, az ő izmai fognak az adott állat nevében "beszélni". A két tesztelési módszer annyiban különbözik, hogy szurogát kiegyensúlyozást olyan esetekben alkalmazunk, mikor a helyettes az állat fizikai környezetében, energiaterében tartózkodik a tesztelés során, a proxy kiegyensúlyozást pedig fizikailag távol lévő állat tesztelésére használhatjuk. Ez utóbbi esetben a tesztelt állat lényegében bárhol lehet a világon. Elővigyázatossági okokból célszerű proxy tesztelést és kiegyensúlyozást használni ingerlékeny, kiszámíthatatlan állat esetében akkor is, ha különben képesek lennénk szurogát módszerrel is kiegyensúlyozni.
Drag & drop content here